2015. jún 20.

Ittasan tolatva gázolta el a motorost

írta: surgeon
Ittasan tolatva gázolta el a motorost

Ittas vezetés okozta közúti baleset

Tibi nem először került szembe a törvényekkel, eddig két alkalommal büntette meg a bíróság ittas vezetésért. Talán a legbutább ügyéről szól a jogi eseteket bemutató sorozatunk mai sztorija.

A mostanihoz hasonlóan napsütéses, fülledt kora délután ért haza a munkából Tibi. A kőművesként dolgozó negyvenes férfi az út túloldalán hagyta Fordját, gondolta, majd később beáll vele családi háza garázsába. Fáradt volt, lepihent, aztán este nyolc óra körül vacsorázott, ami mellé becsúszott két üveg hideg sör a hűtőből.
 
Fél órával később sétált ki a kocsijához, rutinból tolatott a kapubejáró felé.  Ezerszer megcsinálta már, de balszerencséjére akkor a Focus hátulja felől érkezett az úttest jobb szélénél egy robogós. Dávid egyenesen és szabályosan közlekedett, a lámpái is világítottak elöl is, hátul is.

Dávid az árokban, Tibi bezárkózik

Sajnos Tibi nem vette észre a közelgő kismotort, és a kocsija hátuljával belökte a fiatalembert az árokba a robogójával együtt. Fontos kiemelni, hogy a járművek ütközése ?hanghatással járt?. Dávid árokba esésekor a kőműves kiszállt a Fordjából, konstatálta a történteket, majd visszaült, és beállt a garázsba. Aztán, mintha mi sem történt volna, bezárkózott a házába.
 
Talán senkit nem lep meg, de nem telt el öt perc sem, már a kapubejáróban csöngettek a rendőrök. Először úgy tűnt, hiába, ugyanis Tibi nem engedte be őket, a felszólítás ellenére sem ment ki a házból, viszont ?ijedtségében? meghúzta a vodkás üveget. A kellő alkohol elfogyasztása után végül engedelmeskedett, és kiment az utcára.

A rendőrök egyből elővették az alkoholszondájukat, ami 1,69 mg/l-t mutatott, ezt követően vér ás vizeletvételre vitték Tibit a közeli orvosi rendelőbe. A vérminta értéke 2,69 lett, a vizeletminta eredménye pedig 3,43 gr/l.

4 másodperc alatt rengeteg hiba

Dávid kisebb zúzódásokkal megúszta az ütközést, felháborodásánál szerencsére a sérülései kisebbek lettek, az orvos szerint 8 napon belül gyógyultak.

Nem tudjuk, hogy hazai rekord-e, de a bíróság szerint Tibi a körülbelül 4 másodperces tolatással a 4 méteres útszakaszon a KRESZ alábbi pontjait szegte meg:

 - KRESZ 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszesitalból származó alkohol

 -KRESZ 24. § (1) bekezdésébe szerint az úttestre ráhajtó, az út más részéről vagy útnak nem minősülő területről az úttestre ráhajtó jármű vezetőjének az úttesten haladó járművek és gyalogosok részére elsőbbséget kell adni

- KRESZ 33. § (1) bekezdése szerint járművel hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza

 - KRESZ 58. § (1) és (2) bekezdése szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Valamint, ha a baleset személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről, a helyszínt pedig csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

Tibit végül ittas vezetés mellett segítségnyújtás elmulasztásával vádolták meg, védelmét a közlekedési ügyekre szakosodott Székely Ügyvédi Irodára bízta.

Az ittas vezetést a nyomozás során, és a bíróság előtt is beismerte azzal a kiegészítéssel, hogy a baleset után is fogyasztott alkoholt, mert megijedt. De a vodkához csak akkor nyúlt, amikor megjöttek a rendőrök. A segítségnyújtás elmulasztását pedig azzal magyarázta, hogy látta, Dávid jól van, hiszen elkezdett kivánszorogni az árokból. Szerinte a tükörből nem láthatta a robogóst. 

Vallomása szerint Dávid észrevette, hogy felé tolat a Ford, ezért fékezett, és a baleset előtti pillanatban éppen meg is tudott állni, de mindhiába. A baleset után látta, hogy a vádlott egy röpke pillanatra ugyan kiszállt a kocsijából, de aztán vissza is ült, és beállt a garázsba.

Megdöbbentő dolgokat mondott a pszichológus

A vérvételt végző orvos a vádlottat a klinikai tünetek alapján közepes fokú ittasnak észlelte, később az ügyben kirendelt igazságügyi orvos szakértői is ezt állapította meg. A szakvélemény szerint a baleset idején 1,9-2,05 ezrelék körüli véralkohol koncentráció állhatott fenn. A szakértő a véleményében figyelembe vette azt, hogy a vádlott vallomása szerint a baleset után ismét alkoholt ivott.

Mivel Tibi már harmadszor vezetett ittasan, a nyomozás során a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazságügyi pszichológusát is kirendelték hozzá. A szakértő megállapította, hogy a férfi nem rendelkezik azokkal az egyéni pszichológiai jellemzőkkel, amelyek szükségesek a biztonságos járművezetéshez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetőre vonatkozó szabályok tudatos betartásához.

Kimondta: autó vezetésére sem személyiségtulajdonságai, sem képességszintje miatt nem alkalmas.

Éppen felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt

Ítélete meghozatala előtt a bíróság súlyosító körülményként értékelte a bűnhalmazatot, a vádlott ittasságának fokát, az ittas vezetés elkövetésének országos és helyi elszaporodottságát, valamint azt, hogy volt már büntetve. Sőt, büntetése alapja mindkétszer ugyanaz, az ittas vezetés volt.

Szintén súlyosító körülmény volt a többszörös, súlyos, és durva KRESZ-szabályszegés. Az eljárás során kiderült, hogy a baleset idején Tibi bizony el volt tiltva a járművezetéstől, és az is, hogy a szabályszegések felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt történtek.

Az enyhítő körülmények egyetlen szóval összefoglalhatók: beismerés.

Ezek után csak letöltendő jöhet?

Ítélete indoklásában a bíróság közölte: a vádlott esetén a büntetés célja csak akkor érhető el, ha a szabadságvesztést végrehajtják, figyelemmel a baleset körülményeire, Tibi előéletére, valamint arra, hogy esetében a szabadságvesztés büntetés nem függeszthető fel. Ennek egyértelmű oka, hogy ezen már túl volt a vádlott, mégsem használt.

Mindezekre figyelemmel a bíróság a vádlottat halmazati büntetésül egy év és 10 hónap börtönre, egy év közügyektől eltiltásra ítélte. Plusz örökre elvették a jogosítványát.
 

A cikk a vezess,hu oldalán is megjelent

Szólj hozzá

ittas vezetés motoros baleset közlekedési baleset ittas járművezetés közlekedési ügyv éd