2016. jún 03.

Elitélte a bíróság a közúti veszélyeztetőt

írta: surgeon
Elitélte a bíróság a közúti veszélyeztetőt

Lajos fényezőműhely építkezésébe kezdett az egyik hajdúsági városban. Az épület befejezés előtt állt, de a kiviteli tervek apró módosítása miatt folyamatosan egyeztetni kellett a Polgármesteri Hivatal Építési Osztályával. Egy hétfői nap hivatalba készült az ügyfélfogadási időben nagyobbik fiával, Danival, dolga csupán annyi volt, hogy a mérnöktől kapott anyagot bevigye az ügyintézőhöz. Sajnos a környéken nem talált parkoló helyet, pedig többször, több háztömbnyit is keresgélt, ezért az önkormányzat gazdasági kapubejárójában állt meg a Renault Lagunájával. A középkategóriás jármű félig elfoglalta a bejárót, amit így nem lehetett használni – így indul a bíróságon végződő közlekedési konfliktusokat bemutató sorozatunk eheti sztorija.

Rossz helyen, rossz időben, de nem véletlenül

Lajos hóna alá csapta a dokumentációt tartalmazó paksamétát, és besétált az építési osztályra, míg a fia (akinek már volt jogsija) a kocsiban maradt. A pár percesre tervezett művelet azonban a számos várakozó miatt hosszan elnyúlt, Lajosnak balszerencséje volt, hiába érkezett pontosan, az ügyintézővel előre megbeszélt időpontban. Várakozása közben kint több autó is felgyülemlett a Laguna miatt, ezek vagy be akartak hajtani a hivatali parkolóba, vagy távozni akartak onnan. Dani kiszállt a kocsiból, és próbálta nyugtatni a bosszús autósokat, hogy édesapja mindjárt jön, tényleg, ő azonban nem tud félre állni a kocsival, mert a kulcs Lajosnál maradt. Nem járt eredménnyel, így gyorsan beszaladt a kulcsért, hogy elálljon.  Az 5-10 perces várakozás alatt valaki bejelentést tett a helyi közterület-felügyelők központjába, ami annyi volt csupán, hogy besétált ugyanúgy az önkormányzat épületébe. A közteresek értek ki előbb, pár perc múlva Lajos. Az egyenruhások megkezdték az eljárást, rögzítették a jármű rendszámát, lefényképezték, és már írták is a bírságoló cédulát.

2-nyugat.hu

Köztereseknek magyaráz egy férfi (illusztráció, fotó: nyugat.hu)

 

Tolta a kocsija elé álló köztereseket

Az időközben visszaérkező Lajost felszólították igazolványainak és a forgalominak az átadására. Hamar szóváltás alakult ki közöttük. Nem a szabálysértésről, azt az autós rögtön elismerte, hanem a közterület-felügyelők Lajos szerint minősíthetetlen beszéde miatt. A fényező végül megtagadta a személyi igazolvány átadását. Dühösen behuppant a Renault-ba, és hátratolatva megpróbált elautózni a helyszínről. A két közteres azonnal a kocsi hátuljához ugrott, és beállt az útba. A negyvenes férfi annak ellenére, hogy „észlelte a mögötte tartózkodó személyeket”, alacsony sebességgel hátramenetben elindult, majd „többször a sértettek lábának ütközött”. Lajos nem adta fel, egyesbe tolta a sebváltó karját, behajtott az önkormányzat udvarára, megfordult, majd így próbált kislisszolni a kapun. A hivatalos megfogalmazás szerint „ekkor a gépkocsi elé álló közterület-felügyelők a megkezdett intézkedést megpróbálták befejezni. A terhelt alacsony sebességgel ismét elindult, a gépkocsi homlokfali vészhárítójával többször a sértettek lábának ütközött. Az egyikük, K. Sára 8 napon belül gyógyuló, horzsolásos sérülést szenvedett.” Közben kisebb tömeg gyűlt a kakaskodók köré, a konfliktusnak a három épülettel arrébb lévő kapitányságról kiszaladó rendőrök vetettek véget. Lajost előállították.

3

Az egyik leggyakrabban alkalmazott fegyver

 

Pökhendi módon viselkedtek a hatóság emberei, ettől gurult el a gyógyszer

A gyanúsítás szerint akciójával az autós (parkolás, plusz az utána következők) szándékosan megszegte a KRESZ 33. § (1) bekezdését, továbbá a 24. § (1) bekezdést, illetve a 41. § (2) bekezdést, és ezzel a vele szemben jogszerűen intézkedő közterület-felügyelők eljárását akadályozta. Az ügy nyomozati szakaszában és a bíróság előtt is teljes volt az egyetértés a történtekkel kapcsolatban. Lajos csak annyit tett hozzá, hogy a közterület-felügyelők minősíthetetlen hangnemben beszéltek hozzá, a kivagyiság érzését keltették benne. Elismerte, ennek ellenére nem ez lett volna tőle a megfelelő magatartás. Sérülést semmi esetre sem akart okozni egyiküknek sem. Az ügyészség pontosította vádiratában a történtek büntetőjogi értékelését, és a KRESZ 41. § (2) bekezdés c) pontjának megszegését is a vádlott terhére rótta. Lajos a közlekedési jogra szakosodott Székely Ügyvédi Irodát bízta meg védelmével.

5

Illusztráció

 

Mi lett az ítélet?

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás alapján bűnösnek mondta ki Lajost egy rendbeli közúti veszélyeztetés bűntettében, és egy rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Ítélete meghozatalában befolyásolta a bíróságot számos enyhítő körülmény: többek között Lajos büntetlen előélete, kifogástalan közlekedési múltja, és az, hogy két gyermek eltartásáról gondoskodik, plusz a közterület-felügyelőktől is bocsánatot kért. A bíróság súlyosító körülményt nem észlelet. Végül – halmazati büntetésül – összesen 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az erőszakos autóst, akinek 1 év 6 hónapra a jogosítványát is elvette.  

 

A cikk a vezess.hu oldalán is megjelent

Szólj hozzá

hivatalos személy közúti veszélyeztetés közlekedési ügyvéd Dr. Janklovics Ádám