2016. jan 23.

Minden amit a gyalogosok közlekedéséről tudni kell

írta: surgeon
Minden amit a gyalogosok közlekedéséről tudni kell

gyalogosok közlekedése

A gyalogosok közlekedésével kapcsolatos szabályokat Dr. Janklovics Ádám közlekedési jogász  a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa foglalja össze.

A közlekedés leginkább veszélyeztetett résztvevői a gyalogosok. Közlekedésük télen - a rossz látási viszonyok és a hosszabb sötét időszakok miatt - nagyobb kockázatot hordoz magában. Emellett a hideg időben türelmetlenebbek, figyelmetlenebbek, a közlekedők minél előbb szeretnék úti céljukat elérni. Részben emiatt télen sajnos megnövekszik a gyalogosgázolások száma. Az éjszakai balesetek tekintetében jellemző, hogy a gyalogosan közlekedő személy nem visel láthatósági mellényt, illetve sötét árnyalatú ruházatban – ezáltal rosszul vagy nehezen látható módon – vesz részt a közlekedésben. A balesetek bekövetkezésének másik jellemző oka az, hogy a gyalogosok az úttesten szabálytalanul próbálnak átkelni, illetve a járművezetők figyelmetlenül, a nem megfelelő sebesség megválasztásával vesznek részt a közlekedésben. A gyalogos áldozatok életkora idén, ezidáig kivétel nélkül 50 év feletti. Ők adott esetben bizonytalanok, váratlanul lépnek le az úttestre, és nehezebben érzékelik a közeledő veszélyt.

Fontos, hogy a járművezetők a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!

A közlekedésben a gyalogos a járművezető egyik gyakori partnere. Ezért szükséges, hogy a járművezetők ismerjék, és pontosan értelmezzék a gyalogos-közlekedés szabályait.
A közlekedésben gyalogosnak kell tekinteni:
az úton gyalogosan közlekedő személyt,
az úton kerékpárt vagy segédmotoros kerékpárt toló személyt,
az úton gyermekkocsival, betegszállító kocsival vagy talicskával közlekedőt.
Hol kell a gyalogosnak közlekednie?
A járdán. Ahol az nincs,
a leállósávon,
az útpadkán vagy
a kerékpárúton.
Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs, akkor a gyalogosnak az úttest szélén egy sorban, lakott területen kívül az úttest menetirány szerinti bal oldalon kell közlekednie.
A segédmotoros kerékpárt és kerékpárt toló gyalogosnak az úttest menetirány szerinti jobb szélén kell közlekednie.
Gyalogosnak az úton olyan tárgyat, anyagot, amely sérülést, rongálást vagy szennyeződést okozhat, csak becsomagolva szabad vinni.
Hol mehet át a gyalogos az úttesten? (42. ábra)
a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.
Ha a közelben kijelölt gyalogos átkelőhely nincs, akkor
lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél, a járda meghosszabbított vonalában,
járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között,
egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.
42. ábra
42. ábra

42. ábra

43. ábra
43. ábra

43. ábra

Hol van a gyalogosnak elsőbbsége? 
(43. ábra)
1.
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.
2.
Útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
3.
Útkereszteződésben kanyarodó főútvonal esetén a kanyarodó főútvonalról egyenesen letérő járművel szemben.
Mikor és hogyan léphet az úttestre a gyalogos?
A gyalogos az úttestre csak akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet le, de ha lelépett, köteles késedelem nélkül átmenni.
A gyalogosnak tilos:
híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén áthaladni,
olyan helyen átmenni, ahol a járművekkel szemben nincs elsőbbsége,
a szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az úttestre lépni,
láncon, csőkorláton, sorompón átmászni, alatta átbújni, illetőleg kikerülni,
villamospályán közlekedni, kivéve a kiépített átkelőhelyet,
autóúton, autópályán közlekedni,
az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van,
vasúti pályán, ha a jelzőberendezés a továbbhaladás tilalmát jelzi.
Főútvonalon hat éven aluli gyermeket felügyelet nélkül hagyni tilos!
Gyalogosok zárt csoportjának közlekedése:
Gyalogosok zárt csoportja az úttesten, annak a menetirány szerinti jobb szélén közlekedhet.
Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a csoport bal oldalán, előre fehér fényt, hátra piros fényt adó lámpát kell vinni.
Gyermekek zárt csoportja a járdán, a leállósávon, az útpadkán ill. a kerékpárúton, ha pedig ez nincs, az úttesten, annak jobb szélén közlekedhet.
A járművek utasaira vonatkozó szabályok
A személygépkocsi első ülésén 150 cm-nél alacsonyabb – kivéve az üléshez beszerelt biztonsági gyermekülésben elhelyezett – gyermeket szállítani tilos!
Utas csak álló járműre szállhat fel, és csak álló járműről szállhat le.
Tilos az utasnak:
a vezetőt a vezetésben zavarni,
állva utazni (kivéve autóbuszon, trolibuszon és villamoson),
a jármű lépcsőjén utazni,
a jármű ablakán vagy ajtaján kihajolni.
Szólj hozzá

kresz gyalogos halálos közlekdési baleset közlekedési ügyvéd székely ügyvédi iroda Dr. Janklovics Ádám