2015. dec 26.

Két ember halálát okozta a focidrukker

írta: surgeon
Két ember halálát okozta a focidrukker


Piától jókedvű szurkolók indultak meccsre kocsival. Részeg volt a sofőr is, beleszáguldott egy másik autóba. Ketten meghaltak.
HIRDETÉS
A balesetek bírósági utóéletét bemutató sorozatunkban rendre makulátlan közlekedési múlttal rendelkező autósok kerültek bajba - eddig. A mai sztori főszereplőjét névről ismerik faluja környékén a zsaruk, számtalanszor megbírságolták különböző kisebb-nagyobb kihágásért. Sőt, részeg száguldozásért kétszer bíróság elé állították, ám ezeket a kalandokat pénzbírsággal és ideiglenes jogsibevonással megúszta, mert nem okozott tragédiát.

Száguldott az alkoholtól bűzlő Audi

A 33 éves Gergő és barátai számára szokás szerint a kocsmában kezdődött a fociszombat. A galeri nagyhangú tagjai gurították lefelé a feleseket, ezúttal éppen a szomszéd falu elleni meccsre hangoltak. A két csapat évtizedes ősellenség a megyei bajnokságban, ami duplázott mindent a hangerőtől a pálinkáig.

A korábban sokszorosan megbüntetett sofőr három felest nyomott le, kedvenc söréből két üvegnyi kísérte a töményt.

Gergő körül hárman ültek öreg Audi A8-asában, amint a 12 kilométeres úton egyre nagyobb tempóval haladtak a faluszéli pálya felé. Dalolva, jókedvűen értek utol a rossz minőségű mellékúton egy négy autóból álló konvojt. Az északkeleti országrészben gyakori, teljesen átlagos, 7,4 méter széles, és kátyúkkal megszórt utat képzeljen el mindenki, amelynek jól belátható, hosszú, egyenes szakaszán kezdett előzésbe az ütött-kopott luxusszedán.

Lerepült az útról a Nissan

A kocsisor elején Balázs és a testvére haladt Nissan Micrájával, hosszú ideje olyan 80-90 km/óra közötti sebességgel vezették a konvojt, majd úti céljukhoz közeledve balra akartak fordulni egy bekötőútra.  A baleset előtti 7-8 másodpercben 60-ra lassítva behúzódtak a terelővonalhoz, és indexelve jelezték, kanyarodnak.  A Gergővel pontosan azonos korú Balázs eddig tökéletesen követte a KRESZ előírásait.

Gergő viszont a baleset rekonstruálásakor végzett számítások szerint 140-145 km/órával száguldva kezdte a kocsisor előzését, majd a túloldali sávba áttérve még ezt a tempót is növelte. Szemből nem jött senki, az utat is jól ismerte, úgy vélte, erős kocsijával gond nélkül lenyomja a konvojt.

Sajnos ezen a ponton Balázs is hibázott. A balra kanyarodás előtt nem nézett alaposan körül, így nem észlelte, hogy mögüle hatalmas sebességgel közelít egy jármű. A Micra olyan 25-tel gurult, amikor az A8-as 120 és 130 közötti tempóval belecsapódott a bal oldalába. Tegyük hozzá: az Audi sebessége Gergő vészfékezése után volt ekkora.

A kis Nissan szinte leszállt az útról, majd egy útszéli fa vastag törzsére tekeredett. Sajnos a benne utazó testvérpár mindkét tagja a bekapcsolt biztonsági övek ellenére azonnal életét vesztette. Az Audiban utazók mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek, de ők megúszták élve.

Évekig tartó nyomozás kezdődött

Természetesen a helyszínre érkező rendőrök megszondáztatták Gergőt, akitől később vért vettek. Ahogy a hivatalos dokumentum fogalmaz: "a cselekmény elkövetésének időpontjában 1,62 ezrelék alkohol volt a vérében, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett".

Az igazságügyi szakvélemény megpróbálta rekonstruálni a történteket, íme néhány fontos megállapítása:
 -  Gergő az előzést az ütközés helye előtt kb. 80 méterrel kezdte meg
 -  ez akkora távolság, amely a Nissan visszapillantójába nézve nem kelthetett veszélyhelyzetet Balázs számára
 -  sőt, Gergő ilyen mértékű gyorshajtása alkalmas volt Balázs megtévesztésére
 -  Gergő kb. 1,5-2 másodperccel az ütközés előtt észlelte a Nissan elé kanyarodását
 -  esélye sem volt az ütközés elkerülésére, ugyanis a sebességéből számítva vészfékezés mellett is olyan 180 méternyi féktávra lett volna szükség, lassító fékezés mellett kb. 320-350 méterre.

Rendkívül fontos megállapítása a szakvéleményeknek, hogy ha ugyanebben a helyzetben, ugyanilyen távolságokkal, de a megengedett 90-nel megy az Audi, akkor vészfékezéssel 65 méter után megállt volna. 15 méterrel a kanyarodó Nissan előtt.

A több évig tartó nyomozást követően vádat emeltek Gergő ellen, védelmét a közlekedési jogra szakosodott Székely Ügyvédi Irodára bízta.

A nissanos miatt következett be a baleset?

A bírósági eljárás során igen részletes bizonyítást vettek fel. Tanúként kihallgatták a kocsisorban utazókat, a szakértőket, és a helyszínelő rendőröket is.

Gergő az ittas vezetést ugyan elismerte, de a baleset szerinte nem miatta következett be. A veszélyhelyzetet Balázs idézte elő azzal, hogy a balra kanyarodást megkezdte és "ezzel akadályt képezett a bal oldali forgalmi sávban közlekedő személygépkocsinak". Azaz az Audinak.

Mindezt az ügyészség másként látta. Érvelésüknek kulcsa, hogy Balázs egyetlen ok miatt nem érzékelte a veszélyt, ez pedig az Audi hatalmas sebessége volt. Ez a tempó alkalmas volt az elhunyt férfi megtévesztésére.

Hogyan döntött a bíróság?

Az ítélet hosszan sorolta a vádlott által megszegett KRESZ-pontokat:
  - jelentős sebességtúllépés, a megengedett 90 km/óra helyett a vészfékezés megkezdésekor 156 km/órával száguldott (itt már ez a szám szerepelt)
  - az előzési szabályok megszegése, balra kanyarodást indexszel jelző járművet csak jobbról szabad megkerülni
  - jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása, aminek "kiemelkedő szerepe volt a felelőtlen, szabályszegő magatartásban" .

A bíróság kimondta, ami a kívülálló számára nyilvánvaló: Gergő szabályszegéseivel okozati összefüggésben következett be a baleset. Ezért bűnösnek mondta ki őt több ember halálát okozó ittas járművezetésért.

7 év és 2 hónap letöltendő börtönt kapott, de a szabadulása után sem ülhet vissza egyből az autóba. A jogsiját 8 évre bevonták.

A cikk a vezess.hu oldalon is olvasható
Szólj hozzá

ittas vezetés halálos baleset közúti baleset közlekedési ügyvéd